KAPCSOLAT

Vendégházunkról

Több évtizedes vágyunk valósul meg a Fehér Galamb Vendégház megnyitásával. Saját otthonunkban is mindig szívesen fogadtunk vendégeket, és azt reméljük, hogy otthonunk kiterjesztéseképpen, vendégházunkban is jól érzik majd magukat – számunkra most még ismeretlen – vendégeink. Tudjuk, hogy zord a világ, nehéz az élet, és szükség van kikapcsolódásra, családi és baráti együttlétekre, kapcsolatépítésre, lazításra, gondolkodásra.

Tolmács Nógrád megye egy kicsi, kedves, csendes zsákfaluja, a Börzsöny lábánál. https://ilovedunakanyar.hu/dunakanyar/tolmacs/

Vendégházunk egy közös udvarban lévő két különálló házból áll, melyben 14 vendéget tudunk elszállásolni. 

Ezekben összesen 3 apartman található: 

egy stúdió apartman (2 fős), 

egy kétszobás apartman (2 és 3 fős szoba) 

és egy háromszobás apartman (2 és 3 fős szoba, valamint egy nappali). 

Így 6 szobában várjuk kedves vendégeinket, melyek egyike egy tágas, kényelmes nappali, ahol szükség esetén az ülőgarnitúrából 2 fő részére kényelmes, tágas pótágyak alakíthatók ki. Tekintse meg szobáink részletesebb leírását és árait a “Szobák”, valamint az “Árak” menüpontok alatt.

Ezen kívül élvezhetik még az udvart, ahol biliárd- és pingpongasztalt, kényelmes kerti garnitúrát találnak, a szaunát, a fedett szabadtéri konyhát (sütögetőhely), a kemencés szaletlit és a szép, hangulatos látványpincét, mely közösségi térként is kiváló hely. A szállásdíj tartalmazza mindezek használatát. 

A parkolás az udvaron és a ház előtt megoldott.

A Fehér galamb vendégház összességében hangulatos és praktikus családi vagy baráti társaságoknak, munkahelyi közösségeknek, de természetesen szívesen látunk mindenkit.

Koncepciónk: Nálunk a “két éjszaka” a teljes hétvégét jelenti. Tehát hétvégén, péntek déltől vasárnap estig élvezhetik a szállást és egymás társaságát, 2 éjszaka áráért. 

Megközelítés:

Cím: 2657 Nógrád megye, Tolmács, Szent Lőrinc út 56.

Személygépkocsival kb. 1 órás út Budapestről. A 2-es főút 54. kilométerénél, Rétság előtt kell balra fordulni, Tolmács felé. Onnan már csak 1200 méterre, a főút bal oldalán található vendégházunk. (Pest vármegyei autópálya matrica szükséges.)

Tömegközlekedéssel, a Nyugati pályaudvarról kb. 1,5 óra alatt, egyszeri átszállással, vonattal és távolsági busszal tudnak érkezni.

GPS koordináták: 47.927163, 19.110365